A gaur  vagy  párosujjú patás, amely a tülkösszarvúak családján belül a tulokformák  alcsaládjába tartozik.
India, Nepál, Banglades, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Dél-Vietnam, Jünnan és Malajzia magasabban fekvő (1800 méterig) dzsungeleiben, szavannáin élnek. Mianmar területéről mára kihalt. A víz közelségét kedveli, de abba nem szokottbelemenni (szemben a vízibivalyokkal), sőt dagonyázni sem szokott a sárban.

MEGJELENÉSE:
A legnagyobb vadon élő tülkösszarvú, a hímek akár a másfél tonnát is elérhetik, marmagasságuk meghaladhatja a két métert is. Ezért az indiai szafariturizmust hirdető kiadványok indiai bivalyként is említik, amely természetesen nem helyes, bár szemtől szembe valóban emlékeztet a bivalyokra. Régen a bölényekkel rokonították, a genetikai vizsgálatok a szarvasmarhákkal hozták közeli rokonságba. Különösen a szintén hatalmas bantenghez áll közel, még szaporodóképes hibridek is születhetnek a keresztezésükből. Sötét színű (amely lehet sötétvörös és fekete) állat. Legfeltűnőbb jellegzetessége S-alakú, hatalmas szarva, amely akár 1,1 méteres is lehet. A bikák jóval nagyobbak a teheneknél, szarvuk is erőteljesebb. A feltételezések szerint képesek olyan szagot kibocsátani, amely a vérszívó rovarokat elriasztja.

ÉLETMÓDJA:
Az emberi zavarásnak kevésbé kitett területeken nappali állat, a reggel és késő délután a legaktívabb (a nappali forróságot árnyékban pihenve vészeli át). A sűrűbben lakott területeken azonban éjszakai életmódra tért át. A száraz évszakban a csordák egyesülhetnek, míg a monszun beköszöntével nagyobb területen szóródnak szét. A csordáik így 3-40 fősek lehetnek. Időnként más növényevőkkel, például szambár szarvasokkal is összeállnak. Elsősorban fűféléket, leveleket, fiatal hajtásokat legelnek, de a terméseket is szívesen fogyasztják. Thaiföldön a fiatal bambuszhajtásokat kedvelik leginkább. Természetes ellenségük kevés van, a leopárdok, ázsiai vadkutyák, óriáskígyók és krokodilok elsősorban a borjakra veszélyesek. Az egyetlen állat, amely meg mer támadni egy kifejlett gaurt, a tigris, bár a harc az ő esetében is kétesélyes.

TEMÉSZETVÉDELMI HELYZETE:
Az emberi zavarásnak kevésbé kitett területeken nappali állat, a reggel és késő délután a legaktívabb (a nappali forróságot árnyékban pihenve vészeli át). A sűrűbben lakott területeken azonban éjszakai életmódra tért át. A száraz évszakban a csordák egyesülhetnek, míg a monszun beköszöntével nagyobb területen szóródnak szét. A csordáik így 3-40 fősek lehetnek. Időnként más növényevőkkel, például szambár szarvasokkal is összeállnak. Elsősorban fűféléket, leveleket, fiatal hajtásokat legelnek, de a terméseket is szívesen fogyasztják. Thaiföldön a fiatal bambuszhajtásokat kedvelik leginkább. Természetes ellenségük kevés van, a leopárdok, ázsiai vadkutyák, óriáskígyók és krokodilok elsősorban a borjakra veszélyesek. Az egyetlen állat, amely meg mer támadni egy kifejlett gaurt, a tigris, bár a harc az ő esetében is kétesélyes.

Egyes területeken félénk, visszahúzódó állat, kerüli az emberrel való összeütközést. Máshol azonban kifejezetten veszélyesnek és agresszívnek ismerik a helyiek. Gyakran még a házi marhákat is megtámadják és megölik. A gaur név a hindi nyelvből származik és világszerte így ismerik a fajt. Indiában a gauron kívül szeladang néven is ismerik. Burmában pyaung-nak hívják, Kambodzsában a kiting, míg Vietnamban a kratie néven ismerik. A háziasított formájának neve pedig gayal vagy mithun (ez is a hindi nyelvből átvett szó). Ennek lába rövidebb, és a hímek hátán nincs a gaurokra jellemző púp. Főleg Myanmarban és India Asszám, Manipur és Nágaföld államaiban tartják.

forrásom: www.wikipedia.hu